Az Építőipari Ajánlatok.hu az Otthon Trade Kft informatikai divíziójaként működik, mely egy cégcsoport tagja. A célunk az, hogy minél professzionálisabb módon, költséghatékonyan és minél jobb eredményeket, sikereket elérve Szolgáljuk az építőipari és ahhoz kapcsolódó vállalkozásokat és azok vezetőit, ill. építkező, felújító, lakásukat berendező magánembereket, a Közigazgatásban dolgozó döntéshozókat az üzleti életben az interneten. Valamint az új, árbevétel növelő üzleti kapcsolatok létrejöttét jelentősen megkönnyítsük, elősegítsük. Így a szeretteikkel, családjukkal több időt tudnak tölteni, ezáltal is csökkenhet a napi stressz, feszültség, amelyet egy komoly és profit orientált vállalkozás is - sajnos - napjainkban egyre inkább „megkövetel". Kis történet: 7 évvel ezelőtt kezdtünk megismerkedni az Internet Marketinggel. Az utóbbi néhány évben azt tapasztaltuk, hogy elvétve vannak olyan platformok, amelyek az Építőipari és a Kapcsolódó vállalkozások vezetőinek e-kereskedelmi szükségleteit megoldaná. Pedig, erre égetően nagy szükség van, hiszen az Ön munkáját is jelentősen hatékonyabbá teszi és megkönyíti. Ezért úgy döntöttünk, hogy elkészítjük ezt a komplexitásában egyedülálló építőipari e-kereskedelmi Központot. Kérjük, használja Ön is egészséggel és sok-sok haszonnal! Az Építőipari Ajánlatok.hu nem jött volna létre, ha nincs a Net! Munkatársak (akikkel olajozottan megy a munka): M. Ferenc: Programozás Sz. Attila: Grafika S. Sándor: Marketing Tanácsadó N. László: Rendező, Operatőr S. Péter: Karitatív Alapítványi Tanácsadó N. József: Külső Közreműködő O. Zsuzsanna: Manager asszisztens B. Zsolt: Régió Igazgató M. Annamária: Régió Igazgató Sz. Péter: Régió Igazgató O. Péter: Manager |